A természet is ünnepelte a bemutatót, hiszen az első olyan nap volt az évben, amikor valóban éreztette erejét a nap, és végre tavaszt éreztünk.
A termékcsalád megalkotója, Feller Adrienne elmondta, egy álom valósult meg azzal, hogy elkészült a Hungarian Spring. Négy évet vett igénybe a kifejlesztése, rengeteg munka, kísérletezés áll mögötte és munkatársai mögött, akik lelkesen támogatták, segítették a munkáját. Megjegyzem, Adrienne olyan, akinek az ember minden szavát elhiszi, tökéletesen hiteles, szívvel-lélekkel alkotó típus, akinek fontos, hogy a nő, aki az arckrémet, az elixírt, vagy az arcmaszkot használja igazán elégedett legyen.

Hatóanyagok
A krémek, elixírek, maszkok alapanyagai teljesen természetes forrásból származnak, különleges olajok, növényi kivonatok, esszenciák és illóolajok szinergikus ötvözete alkotja azt az elegyet, melyet Adrienne az érett nőknek szánt. Azt mesélte, hogy minden egyes krém valakinek szól, valaki ihlette, valakire gondolt, amikor megalkotta, amikor az összetevőket beleálmodta.
A hatóanyagok a természet patikájából kerültek a krémekbe, ilyen például a villányi kékszőlő magjának olaja, a zabolaj, a homoktövis olaj, a gránátalmamag olaj, a zsálya kivonata. Ezek az olajok, kivonatok sejtregeneráló, mélyhidratáló, vitaminokban rendkívül gazdag anyagok, melyek az Adrienne által megalkotott arányban igazi különlegességgé teszik a termékeket a kozmetikai piacon.

A krémek típusai
A termékek között megtalálható a teljes arcápoló sor, többféle hidratálókrém, szemránckrém, arcpermet, extra regeneráló elixír, tisztítómaszk, sőt, Adrienne elárulta, hogy kifejlesztett egy olyan krémet is, ami „mindenre jó”, vagyis a könyökszárazság megszüntetésétől az ajakápoláson át az aranyér okozta problémák enyhítéséig, mindenre alkalmas. Ezt a krémet az ember mindig szeretne a táskájában tudni, mintegy biztonsági faktorként.

Illat és harmónia
A termékek megjelenése és illata is külön szót érdemel; kifejezetten elegáns, decens, természetes szépséget sugárzó üvegtégelyekben gyógynövények illatát idéző, könnyű, vagy erősebb, tápláló krémeket ismerhettünk meg.
Fontos tudni, hogy a termékek fejlesztésekor Feller Adrienne és csapata nem alkalmazott állatkísérleteket, génmódosított anyagokat, és kemikáliákat. A krémek természetes alapanyagokból készültek, melyek kiválasztásánál előnyt élveztek a hazánkban fellelhető anyagok.

 

Hungarian Spring forrás: www.nokorszak.hu